Szeptember 28-a, 13 óra.
Érkezünk a Tópart Hotel-be, Balatonvilágoson, s ekkor azt látjuk, hogy Ati és bátyja a stégről és a Balatonba ugranak. Hatásos felütése egy esküvő napjának… Attila annyira imádja a Balaton hangulatát, hogy kint a stégen készülődött esküvőjére, mindezt pedig Patrícia a panorámaszobából követte nyomon. Attila meglepte Patríciát egy piros romantikus old timerrel, hogy azzal érkezzen a templomi esküvő színhelyére, Siófokra. Az út valóban romantikusra sikeredett, mivel a söfőrrel, a menyasszonnyal egy fotóssal (velem) és kb. 7 lufi társaságában utaztunk… A templomi ceremónia nagyon megható volt. (Ezen az esküvőn készült a fotópályázat RAW-kategória helyezett képe. – link oda.) Délután 5-kor a balatoni stégen, pazar délutáni fényekben, élő zene kíséretében együtt vonult be az ifjú pár a polgári szertartás helyszínére. Ezt követően a közeli kikötőbe mentünk, majd kihajóztunk a vízre naplementében a kreatív páros sorozat helyszínére.
Még a vacsora utánra is maradt meglepetés a vendégek számára, hiszen nem más, mint Kökény Attila énekelte el Patri és Ati kedvenc, közös számait. Volt asztalontáncolás és fergeteges hangulat hajnalig.
Hihetetlen, hogy mennyire fantasztikus idő volt ezen a késő szeptemberi napon. Szeretjük a Balatont mindig, minden évszakban!